2016. február 10., szerda

Ennek a bejegyzésnek címet is adok

Az úgy volt, hogy - mikor is? - 2014 nyarán vettem magamnak egy Monster High babát, és elkezdtem hozzá ruhákat varrni. Mára szekérderéknyi babám van, még több babaruhám, és egy pazar blogom a témában a wordpressen, ahol kis számú, de annál kedvesebb társaság gyűlt össze. Nem szeretném elveszíteni őket, sem ezt a remek hobbit, de az a szörnyű igazság, hogy nálam egy adott téma körülbelül másfél-két évig fut, aztán elveszítem az érdeklődésemet, végleg vagy átmenetileg. Az utóbbi időben sajnos a játékbabák is kezdenek erre a sorsra jutni, remélem, csak egy időre. Van azonban egy másik hobbi, ami sokkal régebb óta, egészen kisgyerekkorom óta velem van, és a többivel ellentétben mindig visszatér előbb vagy utóbb, ez pedig a rajzolás. Igaz, a műhelyemből gyerekszoba lett, a rajzasztalomból meg pelenkázóasztal, de ez nem tántoríthat el: a mai szent napon befejeztem egy rajzot. Na jó, nem életem főműve, de mégiscsak három hosszú év kihagyás után az első, amelyeket remélhetőleg több is követ majd. Ennek örömére, ha már a babás hobbival így belekóstoltam a blogolásba, gondoltam, a rajzaimnak is indítok egyet, és egyben kipróbálok egy új blogszolgáltatót is - nem mintha a wordpressel bármi problémám lenne, de a bloggert már rég ki szerettem volna próbálni. Akkor jöjjön a kép, és remélhetőleg hamarosan a következők (meg a régiekből is szemezek majd). Adobe Illustrator és Photoshop programokban készült, Wacom digitalizáló táblával.


2 megjegyzés:

  1. Aranyos lett. Olyan kis... egyszerű, mégis sokatmondó.
    Tetszik a használt textúra, és a kevés szín is (a világon semmi bajom nincs a csilliárd színű képekkel, de tudod, mennyire tudom szeretni azt is, ha valamiben csak egy-két szín van :) ).
    Tetszik, ahogy a piros szín auraként körbevesz(i az alvó alakot), mintha a lényegre terelné a szemet. Vagy mintha arra akarna utalni, hogy a nagy szürkeségben ott, a fejben éppen nagyban, színesen dolgozik álom formájában a kreativitás. A kanapé díszgombjai így válnak hirtelen a fejből tűzijátékként kipattanó ötletekké, gondolatokká.
    Tetszik, hogy a kéz már-már mancsszerű, és ez a hasonlóság mintegy kapcsot képez macska és ember között, alva mindegyik olyan békés, ártatlan.
    A natúr-vöröses kombó miatt (meg persze biztosan amiatt is, hogy ismerem az alkotót :) ) én még némi Bowie-tribute-ot is belelátok, ebben biztosan az egyszerű színvilág, kevesebb árnyalat miatt rúzshatásúbb ajkak is segítenek. Meg az arc párna miatti féloldalassága.

    A hobbik tekintetében néha irigyellek. Persze látom, hogy miért lehet zavaró az érdeklődés alábbhagyása, de te így legalább kevesebb eséllyel kerülsz olyan szituációba, amikor úgy érzed, napi 48 óra se lenne elég arra, hogy a hobbijaiddal annyit foglalkozz, amennyit szeretnél, a végén pedig inkább egyikkel sem foglalkozol, az eredmény pedig konstans bűntudat.

    Örülök ám, hogy hirtelen megint rád jött a rajzolókedv, nagyon kíváncsi voltam már egy-két friss munkádra, remélem, hamarosan jön a következő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm!:) Igazából nem is olyan komoly kép ez, amire ilyen pöpec elemzést vártam volna, de persze nagyon örülök neki:) Hm, nekem Bowie eszembe sem jutott (kivételesen), de ő annyira része az életemnek, hogy simán lehet, hogy tudat alatt benne volt mint vizuális hatás. A kevés szín teljesen direkt volt, egyszerűen a téma igényelt ilyen puritán-pasztellszínű megoldást. A gombok mint ötletek nagyon jó hasonlat volt.

      Ötletek, és megvalósításuk: nekem nem az idővel, hanem az energiaszinttel vannak problémáim. Ötletem általában mindig van egy csomó, csak sajnos gyakran előfordul, hogy hiába lenne (egyébként valóban nem sok, de azért valamennyi) időm, nem a megvalósítást választom, hanem mondjuk a net előtt bambulást, mert az kevesebb energiabefektetést igényel. Lusta vagyok, na, és legalább minimális szinten lelkesednem kell ahhoz, hogy csináljak valamit (kivéve persze a megrendelésre készült munkákat, ahol a pénz erős motiváció, de közben gyakran utálom csinálni).

      Ne legyen bűntudatod, nagyon jól gondozod a kis világodat, szuper dolgok kerülnek ki a kezed alól, csak publikálhatnál gyakrabban :D :P

      Bizony, hamarosan jön a következő ;)

      Törlés